A Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetének Ifjúsági Tagozata idén is megszervezi fiataloknak szóló nyári táborait. Három különböző tábor közül választhatják ki a jelentkezők a korosztályuknak és érdeklődési körüknek legmegfelelőbbet:

1) Kortársképző nyári tábor 1.

Időpont: 2023.08.01.-08.06.
Korosztály: 14 év felett
Téma: Elsősegélynyújtó alapismeretek csoport VAGY Közösségszervezői csoport

Kortársképző Táborainkba várunk szeretettel minden budapesti fiatalt, aki a tábor kezdetéig betölti 14. életévét. A hatnapos tábor főként új ismeretek elsajátításával telik, de ezen felül közösségi programokra, természetjárásra és egy kis strandolásra is lesz idő. A tábor résztvevői két felkészítési csoport közül választhatnak, melynek keretében minden nap kétszer háromórás foglalkozásokon vehetnek részt.

Az elsősegélynyújtó alapismeretek csoportba várunk szeretettel minden új és régi önkéntest, aki még nem jártas az elsősegélynyújtásban és szeretne a továbbiakban elsősegélynyújtó foglalkozásokat tartani vagy önkéntes gyalogőrként tevékenykedni.

A közösségszervezői csoportba várunk minden tapasztalt önkéntest, aki szeretné megtanulni hogyan tartson kis és közepes csoportoknak változatos játékfoglalkozásokat és egyszerűbb csapatépítő gyakorlatokat. A résztvevők saját élményeket gyűjthetnek a játékok játszása és a játékvezetés terén is.

2) Kortársképző nyári tábor 2.

Időpont: 2023.08.08.-08.13.
Korosztály: 14 év felett
Téma: Minden amihez értünk

Második táborunkat azoknak az önkénteseknek ajánljuk, akik elvégezték az első tábor kínálta képzéseket, vagy legalább egyszer már táboroztak velünk.

Itt a táborozók egy csoportot alkotnak és minden nap más témájú programokon vesznek részt közösen. Készülünk kommunikációs- és vitakészség fejlesztő nappal, tájékozódással a természeteben, időmenedzsment és pályaorientációs foglalkozással, de fürdéssel és kortársképzői alapismeretekkel is. A jelentkezők mindkét táborban olyan tudásra tehetnek szert, melynek segítségével felkészült önkéntesként kapcsolódhatnak be a szervezet munkájába.

3) Vöröspanda nyári tábor

Időpont: 2023.08.15.-08.20.
Korosztály: 5. osztály után – 9. osztály előtt

Vöröspanda táborunkba várunk szeretettel minden olyan budapesti gyermeket, aki elvégezte az általános iskola 5. osztályát, de még nem kezdte el a középiskolát. A hatnapos tábor az aktív pihenés és a közösségépítés jegyében telik. A délelőttök folyamán izgalmas foglalkozásokon vehetnek részt a táborozók elsősegélynyújtás, baleset-szimuláció és arcfestés témakörökben, a délutánok pedig, játékokkal, kirándulással és egy kis strandolással telnek.

A szállásról

Pontos cím: 2642 Nógrád, Táncsics u. 26.

Mindhárom táborunknak a Budapesti Vöröskereszt Nógrádi Pihenőháza fog otthont biztosítani. A pihenőház jól felszerelt, frissen felújított, nagy kerttel, terasszal és tűzrakóhellyel rendelkező, 19 fő befogadására alkalmas szálláshely. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy táborainkat kifejezetten családias légkörben fogjuk tudni megvalósítani. A szálláson ágynemű biztosított, de arra huzatot, vagy külön hálózsákot minden táborzónak magának kell hoznia.

Az étkezésről

A táborok során napi ötszöri étkezést biztosítunk a résztvevőknek. A reggeli a közeli kisboltból érkezik, többnyire felvágott, zöldség és pékáru formájában, míg a további két főétkezést egy közeli étterem szállítja ki minden nap kétszer, még melegen. Tízórairól és uzsonnáról kekszek és gyümölcs formájában gondoskodunk. Eddigi tapasztlataink alapján a legkülönfélébb speciális étrendigényekhez is rugalmasan tudunk alkalmazkodni.

Az utazásról

A szállás vonattal kiválóan megközelíhető, egy rövid átszállással Vácon. Minden turnusra a 10:08-as vonattal indulunk Budapest-Nyugatiból a tábor kezdőnapján, visszafelé pedig a zárónapon 09:40-kor induló vonattal jövünk Nógrádból. A menetjegyek beszerzését minden táborozónak önállóan kell intéznie.

Jelentkezés, befizetés

Mindhárom táborunk 6 napot és 5 éjszakát ölel fel. A tábor önrésze szállással, teljes ellátással, minden programra egységesen 24 000 FT

Jelentkezni az alábbi űrlap kitöltésével és a tábor önrészének befizetésével lehetséges: 

A tábor önrészét a jelentkezésről kapott visszaigazolás utáni egy héten belül kérjük befizetni az alábbi számlaszámra utalva:

OTP Bank
Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete
11786001-20157348
Közlemény: *táborozó neve*

Rászorultság esetén van lehetőség részletfizetésre, illetve az önrész csökkentésére. Ez ügyben keressék bizalommal a tábor szervezőt.

Kapcsolat, szervezők

Táborainkat az Ifjúsági Csoport munkatársai és az Ifjúsági Tagozat önkéntesei közösen szervezik évek óta. Kollégáink elérhetőségei megtalálhatók a kezdőlapon is. További kérdés esetén keressék bizalommal ifjúsági szervezőinket, vagy az ifjúsági referenst.

Szakál Péter | szakalpeter@voroskeresztbp.hu | +36 70 933 8552

Kategóriák: Táborok

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük