A versenyről bővebben
A Magyar Vöröskereszt 1971 óta szervezi meg felmenő rendszerű elsősegélynyújtó versenyét, melynek célja az elsősegélynyújtó ismeretek fejlesztése, gyakorlása a fiatalok körében. A verseny három kategóriában zajlik (gyermek, ifjúsági, felnőtt), a területi döntő nyertesei jutnak be a megyei döntőbe, és az ott jól szereplők vehetnek részt az országos döntőn. Az Országos Elsősegélynyújtó Verseny (OEV) döntőjének minden évben egy megyeszékhely belvárosa ad otthont, ahol – a baleseti imitátoroknak köszönhetően – élethű körülmények között versenyezhetnek a csapatok. A 20 állomásos körpályán elméleti és gyakorlati elsősegélynyújtó ismereteikről adnak számot a versenyzők.
A verseny célja
Az elsősegélynyújtás népszerűsítése és hatásos oktatása
Az emberi segítőkészség és a humanitárius eszmék terjesztése
A vöröskeresztes elsősegélynyújtók elméleti tudásának és gyakorlati ismereteinek fejlesztése
Kik nevezhetnek?
A versenyt 5 fős iskolai vagy közösségi csapatok részére hirdetjük, három kategóriában.
- Gyermek kategória
Köznevelési intézményben 5-8. évfolyamon tanulói jogviszonnyal rendelkezők - Ifjúsági kategória
Köznevelési intézményben 9-13. évfolyamon tanulói jogviszonnyal rendelkezők - Felnőtt kategória
Olyan 18 év feletti személyek, akik:
– nem hivatásos mentésügyi dolgozók,
– nem rendelkeznek egészségügyi szakképesítéssel,
– nem hivatásszerűen egészségügyi dolgozók,
– még nem fejezték be felsőfokú egészségügyi képzésük második évét.
A verseny 3 fordulóból áll: területi forduló, megyei forduló, országos döntő. Kategóriánként az első helyezett csapatok jutnak tovább a következő fordulóba.
A nevezés menete
A versenyre idén is két lépésben lehet jelentkezni.
- Regisztráció
A nevezés első lépése a fenti gombra kattintva elérhető regisztrációs űrlap kitöltése. Ezen a felületen a nevező intézmény és a csapat felkészítőjének/kapcsolattartójának adatain, valamint a tervezett nevezési kategórián kívül nem szükséges más adatot megadni.
A regisztrációs űrlap kitöltésével jelezhető a versenyzési szándék, amit tehát akkor is érdemes megtenni, ha a csapat csak gondolkodik a részvételen, de még nem biztos benne. Ez az információ segíti a versenyek előkészítését, valamint lehetőséget teremt a felkészülés időszakában is az aktív kapcsolattartásra. - Csapatok nevezési lapjának digitális feltöltése
A regisztrált csapatok részére az érintett versenyt megelőzően két héttel válik majd elérhetővé a hagyományos online nevezési lap, melyen már a csapattagokat is szükséges megnevezni. A kitöltésre minden esetben egy hét fog rendelkezésre állni, azaz a nevezési időszak végleges zárása a versenyt megelőző hét csütörtök 12:00.
A verseny szakmai anyaga valamennyi kategóriában
- Hornyák István: Elsősegélynyújtás Mindenkinek. Magyar Vöröskereszt (2013, 2015, 2017, 2018, 2019, 2020, 2021)
- Európai Resuscitatios Társaság (ERC): Resustitation (2021)
- International Federation of Red Cross and Red Crescent Societies: GFRC Guidelines (2020)
A területi fordulók időpontjai
Terület | Kerületek | Időpontok | Regisztrációs határidő |
Észak-Pest | 4, 13, 14, 15 | 2023. április 20. (csütörtök) | 2023. március 2. (csütörtök) |
Közép-Pest | 5, 6, 7, 8, 9 | 2023. március 30. (csütörtök) | 2023. március 2. (csütörtök) |
Kelet-Pest | 10, 16, 17 | 2023. április 13. (csütörtök) | 2023. március 2. (csütörtök) |
Dél-Pest | 18, 19, 20, 21, 23 | 2023. április 27. (csütörtök) | 2023. március 2. (csütörtök) |
Buda | 1, 2, 3, 11, 12, 22 | 2023. március 23. (csütörtök) | 2023. március 2. (csütörtök) |
Pedagógus | Egész Budapest | 2023. május 18. (csütörtök) | 2023. március 2. (csütörtök) |
Fővárosi döntő | 2023. június 3. (szombat) | továbbjutó csapatok |
Letölthető dokumentumok
§04 Javasolt és tiltott felszerelések listája 2023
Az eredeti kiírás és a szabályzat összes további melléklete megtekinthető a Magyar Vöröskereszt honlapján.
További információk
A csapatok felkészítését a Budapesti Vöröskereszt az alábbi módokon igyekszik támogatni.
- Eszközkölcsönzés
Lehetőség van a felkészülési időszakban eszközök kölcsönzésére az ifjúsági irodából (újraélesztő bábu, légúti idegen test eltávolítását gyakorló mellény). Ezeket minden esetben péntektől-péntekig, egy hétre tudjuk rendelkezésre bocsájtani. Továbbá, szükség esetén és kis mennyiségben, kötszert is tudunk biztosítani (elsődlegesen azonban javasoljuk az ismerősök lejárt autós elsősegély-dobozának áttekintését). - Segítség a csapattoborzásban
Kérés esetén, a regisztrációs időszak lezárultáig térítésmentesen fel tudja keresni iskolájukat 1 fő elsősegélynyújtó-előadó, aki 4 tanórában tetszőleges csoportok számára tart kedvcsináló/felkészítő elsősegélynyújtó előadást a fiataloknak (lehet ez tehát 1 csoportnak 4 tanórányi foglalkozás, 2 csoportnak 2 tanórányi foglalkozás, de lehet 4 csoportnak 1 tanórányi foglalkozás). A lehetőség minden regisztrált felkészítő számára nyitott, hogy ezzel is segítsük a diákok motiválását – fontos azonban, hogy előadóink kapacitása korlátozott. - Gyakorló és mintafeladatok
A regisztrált felkészítőket automatikusan hozzáadjuk egy levelezési listához, ahol a felkészülés időszakában elméleti feladatsorokkal (digitális és papíralapú), valamint reprodukálható gyakorlati szituációk leírásaival segítjük a csapatok munkáját. - Központi felkészítés
Területi fordulónként hirdetünk központi felkészítéseket, ahol a csapatoknak lehetősége van élőben kérdezni a versenyről, kipróbálni az eszközöket, valamint megnézni egy éles baleseti szituációt. A központi felkészítés időpontja mindig a versenynap előtti kedd délután. - Baleset-szimulációs önkéntes felkészítés
Azokat a fiatalokat, akik nem férnek bele az iskolai csapatokba, vagy épp pihenő évüket töltik, mert 2022-ben meghívást kaptak az országos döntőre, várjuk szeretettel baleset-szimulációs önkéntes felkészítésünkön. A képzett diákok részt vehetnek imitátorként a budapesti versenyfordulókon, és még az iskolai csapat felkészülését is tudják segíteni.
1 hozzászólás
51. Országos Elsősegélynyújtó verseny! - ÓBIÖK · 2023.02.14. – 11:57
[…] https://www.mivkbp.hu/versenyek/orszagos-elsosegelynyujto-verseny-2023/ […]