“Tanulótársként rengeteg energiát ad a gyerekek lelkesedése”

Erdősi Szabina ötödéves magyar, német és nemzetiségi német nyelv és kultúra tanárszakos hallgató az ELTE-n. A társadalmi felelősségvállalás mindig is része volt az életének, nem is volt kérdés, hogy ezt az egyetemen is folytatni szeretné. Sok különböző programban kipróbálta már magát, kereste azt, amiben leginkább ki tud teljesedni és segíteni tud Bővebben……

Szerző: mivkbp | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

Elsősegélynyújtás a közoktatásban kurzus

Áprilisban a Vöröskereszt Budapest Ifjúsági Csoportja immáron második alkalommal tartotta meg az ELTE Illyés Sándor Szakkollégiummal együtt szervezett Elsősegélynyújtás a közoktatásban elnevezésű kurzusát. A kéthétvégés oktatás a járványhelyzetre való tekintettel, valamint az érvényben lévő szabályozásoknak megfelelően az online térben került megrendezésre. A kurzus célja az volt, hogy felvértezze az érdeklődő Bővebben……

Szerző: mivkbp | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

Tanulótárs: “Összességében jobb gyógypedagógus lettem”

Jázmin harmadéves hallgató az ELTE-n, gyógypedagógiát tanul autizmus-spektrumzavar és szomatopedagógia szakirányokon. Immár második féléve Tanulótársa egy Családok Átmeneti Otthonában lakó negyedikes kislánynak, akivel kifejezetten jóban lettek ez idő alatt.  A Tanulótárs programról Jázminnal, egy tapasztalt önkéntessel beszélgettünk. Mit gondolsz, miben tudsz leginkább segíteni a Tanulótársadnak?  Szerintem nagyon hasznos, hogy egy személyes kapcsolat alakult ki közöttünk. Ugyanis nem csak a tanulásra törekszünk, Bővebben……

Szerző: mivkbp | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

Tanulótárs intézményi szemmel

A Tanulótárs program keretén belül 2017 óta segítik pedagógus hallgató önkéntesek a Csepeli Családok Átmeneti Otthonában lakó gyerekeket iskolai boldogulásukban. A programban résztvevő önkéntesek hetente másfél órát töltenek a gyerekekkel, akiknek személyre szabottan tudnak segíteni a tanulásban, a házi feladatok megírásában, valamint a mindennapi iskolai kihívásokkal való megküzdésben. A Tanulótárs Bővebben……

Szerző: mivkbp | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

GIF-es Vöröskereszt világnap

Minden évben május 8-án ünnepeljük a Vöröskereszt és Vörösfélhold mozgalom világnapját, vagyis az 1828-ban született Jean Henry Dunant, a mozgalom alapítójának születésének évfordulóját. Ezen a napon együtt ünnepel megannyi vöröskeresztes szerte a világon. Ebben az évben az ünneplés lehetőségei sajnos igencsak korlátozottak, ezért is jóleső érzés számunkra, hogy vannak emberek és Bővebben……

Szerző: Marczal Dorottya | Közzétéve: , telt el a közzététel óta